Az Orbán rezsim gazdaság- és társadalom-szemléletéről

tudta.jpg

A napokban Orbán Viktor egy magyar iparmágnás tulajdonában lévő élelmiszeripari feldolgozóüzem születésnapi évfordulóján beszédet mondott, amelyben ez alkalomból felvázolta a magyar nemzeti tőkés ideált. A gyáralapító Pick, valóban nagyon alkotott, kiváló minőséget, világraszóló márkanevet épített saját erejéből és szorgalmából, amihez persze kellett a megfelelő gazdasági- politikai miliő is. A nagyvállalkozó maximálisan kihasználta lehetőséget, hiszen a Kiegyezés utáni években futott fel a vállalkozása a magyar gazdaság igazi Aranykorában, amely az első világháborúig tartott.

Rajta kívül még legalább 20-30 iparmágnás (Ganz, Richter, Guttmann, Hatvani, Goldberger, stb.) vált európai szinten híressé versenyképes termékei révén. Nem tudok arról, hogy bármelyikük is állami, "királyi és császári" tenderen szerezte volna vagyonát, de abban is biztos vagyok, hogy azidőben a bécsi udvar sem működött brüsszeli pénzosztogató nagybácsiként. Bankhitelt persze igénybe vettek, de ezen kívül saját erejükből érték el sikerüket, alapozták meg vagyonukat. Irigyeik valószínűleg voltak, de azért szereztek komoly társadalmi elismerést is (hozzá bárói címet). Vagyonszerzésüket legitimnek tartották az emberek.
Orbán nem csak az alapítót, hanem a mostani tulajdonost is megdicsérte, mondván ilyen nemzeti nagytőkésekre van szükségünk, s hozzátette az ilyenekből már több is van az országban és ez milyen jó. A Pick mostani tulajdonosa kényszeredetten mosolygott, hogy kikkel együtt került egy táborba, de ha a miniszterelnök úr mondja, jobb hallgatni...

Magyarország újkori ( a rendszerváltás utáni) történetében a vagyonszerzés, a meggazdagodás oldaláról nézve három csoportba sorolhatók a vezér által megdicsért nemzeti burzsoák.
Az első csoportba azok, akik kapcsolataik révén jókor voltak jó helyen, s kedvező feltételekkel tudtak részt venni az állami privatizációban. Kaptak e-hitelt, részt vehettek MBO privatizációban, vezetők lehettek az MRP program segítségével megvásárolt nagyüzemekben, jó szimatuk volt és felvásároltak nagy mennyiségű kárpótlási jegyet, amelyet beforgattak a privatizációba. És voltak természetesen nagystílű Osztap Benderek (Lupis, Palotás, Dicső) is. E szerencsés, kiváltságos vállalkozói körhöz tartozók jó része mára megbukott, mert egyszerűen tehetségtelen volt. Közülük azonban sokan sikeres, nemzetközi szinten is versenyképes vállalkozásokat építettek, meggazdagodásukat tehetségüknek, szorgalmuknak is köszönhették. A Pick tulajdonosa is ilyen. Kitűnő menedzser, jó szimatú vállalkozó, kiváló üzleti érzékkel bíró ember, olyan nemzeti tőkés, akit lehet és szabad nagyra értékelni. Rajta kívül sok más hasonlóan jó képességű nemzeti vállalkozónk van. Az ismeretségi körömben ilyen Bárány László, a Mastergood cégcsoport tulajdonosa, Lakatos Péter, Sinkó Péter (Videoton,) Gyapjas Károlyt (Agrogorzsa), Magyar József (Hungerit) Erdélyi István (Gallicoop), és még sokan mások. Mi bennük a közös? Részt vettek a privatizációban, kaptak komoly induló lökést, de a kezükbe került egykori állami vállalatot/vállalatokat jóval magasabb szintre fejlesztették és hosszú távra életképessé tették, politikai segítség nélkül. Vagyonuk tehát legitimnek tekinthető, emiatt politikailag is függetlenek, legalábbis nehezen zsarolhatók a mindenkori hatalom részéről.
A másik csoportba tartozók legalább ekkora, sőt nagyobb elismerést érdemelnek. Közéjük olyanok tartoznak, akik szinte a semmiből alkottak óriásit, vagy feltaláltak valamit, vagy egyszerűen csak kitűnő üzleti érzékkel megáldott menedzserek, vállalkozók. Ide sorolnám a Pintér Művek tulajdonosát, Béres Józsefet , a Béres cseppek feltalálóját, a Pharmavites Somodit, Harsányi Zsoltot az Axiáltól, Gerendai Károlyt (Sziget) és említhetnék még sok más kitűnő nagyvállalkozót. Vagyonuk szintén legitim, elismerést érdemlő. Orbán helyesen őket is a kívánatos nemzeti tőkések közé sorolja/gondolja, miként én is. Közös jellemzőjük, hogy megélnek a globális világban, függetlenek az államtól, és a politikától is. Nekik sincs hűbéruruk, igazi nagypolgárok.

A harmadik csoport sajátos, de nem egyedülálló módon jutott hatalmas vagyonhoz Magyarországon. Nagyjából úgy, mint Putyin oligarchái Oroszországban, vagy a kazah és azeri "nemzeti tőkések". Ők a NER lovagok, akik vagyonukat a Vezérrel, a kormányzó párt politikusaival fennálló baráti, rokoni kapcsolatuk kihasználásával, jellemzően túlárazott állami tenderek unfair módon történő megszerzése útján, vagy éppen óriási költségvetési támogatások révén szerezték. Mészáros Lőrinc közülük a legismertebb, de Nyerges Zsoltot, vagy Simicska Lajost is említhetném, mindenki tudja egy alomból valókról van szó. Ezek az urak valójában nem nemzeti tőkések, csak vagyonkezelők, akik, ha selyemzsinórt küldenek nekik, vagyonukat pillanatok alatt elveszítik (Simicska). Velük az a fő bajom, hogy nagyon rossz példát mutatnak a magyar embereknek, különösen a fiataloknak, abban az értelemben,hogyan lehet pillanatok alatt meggazdagodni, valós gazdasági teljesítmény nélkül, kicsiben és nagyban egyaránt.
Az általam tisztességes nemzeti tőkések körébe sorolható első és második csoport vállalkozóit bizonyára nagyon frusztrálja, hogy a miniszterelnök egy kalap alá veszi őket a gázszerelővel és a hozzá hasonló módon meggazdagodott társaival. És igazuk van, mert a közember, aki nem ismeri gazdagodásuk hátterét, hajlamos csak legyinteni: egyik kutya, a másik eb. Biztos, hogy nekik is van vaj a fülük mögött. És ezen alapon aztán általánosít is. Ez a szemét kapitalista rendszer már csak ilyen: ők kőgazdagok lettek , mert jól helyezkedtek, nyaltak, stb. én meg rendes magyar kulizom éjjel nappal és elszegényedtem. Kádár alatt legalább nem voltak ilyen elképzelhetetlenül gazdag alakok, a párttitkárt simán kiröhögtük, mert mindennapi megélhetésünk nem függött tőle - morfondírozik magában. Ő, a magyar kisember, akinek nem osztottak lapot, ma csalódott és dühös, szinte mindenkire. Utálja az egész rendszerváltást, a kapitalizmust, a versenyt és végül de nem utolsó sorban a demokráciát a pártokkal, politikusokkal, civil szervezetekkel együtt. Az ilyen gondolkodású honfitársaink száma érezhetően nő, uralják a hétköznapi közbeszédet kocsmán és azon kívül. Várnak egy megváltóra, aki majd gondoskodik róluk, aki megvédi őket mindenkitől. 

Eddig arról írtam, hogy Orbán tudatosan összemossa a saját erejükből, szorgalmukból, tehetségük révén nemzeti tőkéssé vált sikeres vállalkozókat, az általa kitenyésztett, költségvetési pénzekkel feldoppingolt hűbéresekkel, vagy más néven NER lovagokkal, akik mint írtam, csak kezelői, de nem valódi tulajdonosai a nevükön lévő vagyonnak, vállalkozásoknak. Hatalomtechnikai szempontból nagyon ügyes módszerről van szó. Célja, gyanússá, hiteltelenné tenni az emberek szemében azon kiváló állampolgárokat, akiknek egyébként semmi közük a mesterséges burzsoá-építési programhoz, mivel tehetségük révén jutottak oda, ahol vannak. A vezért abszolút nem zavarja, hogy az ellenzék - egyébként teljes joggal - dühödten támadja oligarcháit, korrupciót kiáltván, mert a lényeg, hogy alattvalói agyába beivódjon: itt mindenki lop, lopott, aki gazdag, egyik kevesebbet, másik meg többet. No és? Mindig is így volt - vonják meg vállukat a célszemélyek.
S, hogy nyomatékosítsa hatalmát, időnként persona non grata-t csinál néhány hívéből, rendszerint olyanokból, akikre már nincs szüksége. Oligarchái, saját kis osztap benderei tehát két tűz között vannak.Az időnkénti példa statuálás meg arról szól hogy véletlen se felejtsék el ki is az úr a háznál.
Mi a fő probléma a nemzeti szintre emelt sajátos HR-es stratégiával?
Az egyik az, hogy nemzetgazdaságunk fejlődését, annak növekedését visszafogja ez a gyakorlat. Rengeteg ugyanis a kidobott pénz, a soha meg nem térülő beruházás, a követelőző - értékteremtésre alkalmatlan NER lovagocskák egyre szélesebb köre, akik még a feneketlen hordót is képesek lennének kiüríteni. Azt gondolom, belátható, hogy hosszú távon ez a módszer fenntarthatatlan. Ma még nem evidens ez mindenkinek, mert az EU folyamatosan önti a pénzt az országba, olyan mértékben, amit láthatóan nem tudunk értelmesen hasznosítani. Amíg nem zárják el a csapot, addig kisemberek nem is fogják érzékelni a döbbenetes pazarlást, sem az elszalasztott lehetőségek nagyságát.
Ennél is súlyosabb azonban az erkölcsi kár, amit a nem is titkolt doppingolás okoz. A fair versenyt folytatók - nem doppingoló versenyzők - egyre - másra érzékelik, hogy az ajzószereket két marokkal fogyasztók, könnyedén megelőzik őket, hiába ők az edzettebbek. Ráadásul a versenybíróság, a dopping-ellenőrök nem zárják ki őket, in flagranti esetén sem. Egy darabig lehet szélmalomharcot folytatni, s ismételgetni, hogy csak azért is futok tovább, de egy idő után a sokat próbált ember is feladja a hiábavaló küzdelmet.
Mit jelent ez? A tisztességes versenyzők, vagy szögre akasztják a futócipőjüket, vagy egyszerűen nem indulnak el a hazai bajnokságban. Egyelőre van opciójuk: átteszik vállalkozásukat olyan nemzetgazdaságokba, ahol a dopping-ellenőrzésnek jellemzően van következménye: a versenyben vétőket kizárják.
Ezt a lehetőséget felismerve, tanult és tehetséges magyar fiatalok ezrei távoznak az országból és mennek nyugatra szerencsét próbálni. Mivel mind többen sikerrel megkapaszkodtak kint s ennek terjed a híre, az óvatos duhajok is merészebbé válnak s követik őket a nagyvilágba.
Ez a jelenség komolyan aggaszt engem, mert úgy gondolom, hogy kreatív emberek nagy sokasága nélkül egy nemzet akkor sem tud életképes maradni, ha kívülről folyamatosan tömik apanázzsal. 
Mi lesz, ha a bőkezűen adakozó nagybácsi, akit a háta mögött folyton lehülyéznek, egyszer csak megunja a lejmolást?

Nem kell nagy ész hozzá, hogy kitaláljuk a helyes választ.

A komment-özönt a facebook oldalamon várom, hogy itt ne szabaduljon el a pokol

Fotó: 1000 Leütés 

 

Címkék: Orbán, Gazdaság